2012. október 27., szombat

Orbán Viktor 600 milliárdja

Miközben arra lehet számítani, hogy végleg megszakadnak az IMF-fel folytatott tárgyalások (sokan úgy vélik, hogy bár az eddig is döcögő tárgyalások megszakadásának számos oka lehet, az IMF számára az utolsó csepp a pohárban a magyar kormány hirdetési kampánya volt, amely az országon belül az IMF lejáratását célozta), s miközben az ország költségvetése olyan stabil, mint a pákozdi ingókövek, aközben a miniszterelnök bombasztikusnak is mondható bejelentést tett arról, hogy az állam átvállalja az önkörményzati tartozások tetemes részét. A Transzferár blog szerkesztőségének erről óhatatlanul Verne Gyula A bégum 500 milliója c. örökbecsű regénye jutott eszébe. Az október 27-i MTI-hír:

600 milliárdos bejelentést tett Orbán Viktor 

A kormány segítségét kérik az önkormányzatok, hogy kikerülhessenek az adósságcsapdából, megszabadulhassanak adósságterhük egy részétől - hangzott el szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen. Orbán Viktor miniszterelnök az eseményen úgy fogalmazott: eljött az ideje annak, hogy a kormány megnyissa az eladósodás elleni küzdelem harmadik frontját, ez pedig a települések megmentése. A kormányfő bejelentése szerint összesen 1.956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalja át a központi kormányzat. Arról a miniszterelnök nem beszélt, hogy mi lesz az így átvállalt adósságállomány sorsa, de sokat sejtetően annyit elárult: "akik előre gondolkodnak, azoknak van egy-két rossz sejtésük", és ezek nem mindegyike indokolatlan.

Íme a részletek! 

Orbán Viktor beszédét követően a Miniszterelnöki Sajtóiroda és a Kormányszóvivői Iroda közleményt adott ki, melyben részletesen bemutatják "Orbán Viktor miniszterelnök javaslatát az önkormányzatok adósságcsapdából való kimentésére függetlenségük helyreállítása érdekében". 

1. A kis lélekszámú, 5 ezer fő alatti települések esetében az országos állomány 8%-a körül lévő adósságállomány oszlik meg körülbelül 1.700 település között. Ennek konszolidációja a települések napi működési nehézségeit oldaná fel. Mindezek miatt az adósság teljes mértékű, közvetlen, célhoz kötött támogatással történő átvállalása látszik megvalósíthatónak. Az átvállalás 1.673 önkormányzatot érint, amelyek mindösszesen 97,3 milliárd forint adósságállománnyal rendelkeznek. Ebből 23,2 milliárd forint működési, 74,1 milliárd forint fejlesztési célú adósság. A kötvények állománya 35,1 milliárd forint, a hiteleké 62,2 milliárd forint. 

2. A nagyobb lélekszámú, 5 ezer fő feletti települések esetében az adósság - az állami feladatátvállalással közel arányos mértékben való - részleges és differenciált mértékű átvállalására van mód. Az 5.000 fő feletti települések adósságállományát átlagos 40%-os mértékben vállalja át a központi kormányzat. Ez az a mérték, amely tükrözi a feladat átvételének arányát. 

Az átvállalás konkrét mértéke differenciált lesz az önkormányzati saját bevételi képesség alapján. 
Azoknál az önkormányzatoknál, ahol az egy főre jutó helyi adóbevétel az átlagnál kevesebb, ott az állam nagyobb segítséget nyújt. Ennek megfelelően, amennyiben egy 5.000 fő feletti önkormányzat egy főre jutó - fentiek alapján képzett - mutatószáma a településkategória átlagának: 

- 100%-ával egyezik meg, vagy meghaladja azt, adósságállománya 40%-os mértékben kerül konszolidálásra. Ez 134 önkormányzat, 244,7 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti. A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok ebbe a kategóriában vannak. (Példák: Budakalász, Sárvár) 

- 75%-a és 100%-a közé esik, adósságállománya 50%-os mértékben kerül konszolidálásra. Ez 54 önkormányzat 145,1 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti. (Példák: Pápa, Szigetvár) 

- 50%-a és 75%-a közé esik, adósságállománya 60%-os mértékben kerül konszolidálásra. Ez 57 önkormányzat 79,4 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti. (Példák: Törökszentmiklós, Gyula) 

- 50%-át sem éri el, adósságállománya 70%-os mértékben kerül konszolidálásra. Ez 38 önkormányzat 45,6 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti. (Példák: Komló, Isaszeg) 

Az elgondolás alapján az 5.000 fő feletti önkormányzatok esetében tehát összesen 514,9 milliárd forint adósságállománya kerül átvállalásra. Ehhez hozzászámítva az 5.000 fő alatti önkormányzatok esetében a teljes körű átvállalás végrehajtását, mindösszesen 1.956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalja át a központi kormányzat.