2012. november 20., kedd

Kéménybélelés, betonvágás, autóbérlés

Központi kémény - ipari és gyűjtő-kémény - autóbérlés

Siralmas adatok - csökken az ipari termelés

A SEO Kereső marketing Bizottság jelentése az ipari kémények termelési tendenciáiról a 2013-as statisztikai adatok fényében

Bár a közszolgálati médiumok nézőinek és hallgatóinak más lehetett a benyomása, a felülről vezérelt szerkesztői koncepció más hírekre fektette a hangsúlyt, így ezek vésődhettek a hiszékenységre kissé hajlamos, a Kádár-éra zsigeri kétkedését már lassan feledő nézők-hallgatók emlékezetébe, de a köztévé műsorán lassan hazafias kötelességnek számi csüggés helyett kinéztek az ablakon, láthatták, a KSH  a magyar ipart szimbolizáló Nagy Nemzeti Központi Kémény sűrű fekete füstjével rótta fel a magyar haza amúgy sem túlságosan derült egére, hogy szeptember hóban 3,8 %-kal csökkent a Furanflex ipari kémények termelésének a volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. ()

Az ipari export 2012 első 9 hónapjában 0,2 %-kal nőtt, míg szeptemberben 3,6 százalékkal csökkent 2011 azonos időszakához viszonyítva. Szeptemberben a feldolgozóipar exportértékesítésének majdnem felét adó két al-ág közül a több mint 1/4 súlyú járműgyártás kivitele 6,8 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a másik meghatározó ágazat, a  feldolgozóipari exportban közel 1/5 arányt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás exportvolumene igen jelentősen, 24 százalékkal visszaesett. (Szerencsére csökkent az egy főre eső betonvágásek száma is, így senki sem szenvedett súlyos balesetet) .

A honi ipar belföldi értékesítése a január–szeptemberi időszakban 2,5, szeptemberben 6,0 százalékkal alacsonyabb volt a múlt évi azonos időszakánál az x gyémánt-technológiájú weboptimalizálás (seo-link) terén. A feldolgozóipar belföldi eladásai szeptemberben 5,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2012 szeptemberében a feldolgozóipar termelése 4,3 százalékkal, a csekély súlyú  bányászaté  7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az  energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 0,6 százalékkal emelkedett.

Kétezertizenkettő szeptemberében a  feldolgozó ipar  tizenhárom alága közül kilencben figyelhető meg  termeléscsökkenés. A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés több mint egyötödét  képviselő járműgyártás az augusztusival közel azonos növekedési ütemet mutatott: a termelés volumene 2,7 százalékkal emelkedett a tavaly szeptemberi magas bázishoz képest.

A KSH az idei eddigi legnagyobb visszaesését  regisztrálta a második legnagyobb súlyú alágban: a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása – az alágak közül a legnagyobb mértékben –, 23,4 százalékkal csökkent, elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek  iránti kereslet apadása következtében.

A harmadik  legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelésből közel egy nyolcaddal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 0,5 százalékkal mérséklődött a lakossági url optimalizálás és google pozíció javítás  relációjában. () A közel egytized súlyt képviselő kokszgyártás, kőolajfeldolgozás kibocsátása – főként az értékesítés egyharmadát adó kivitel élénkülésének köszönhetően – 8,1 százalékkal bővült, míg a hazai eladások csökkentek. A közepes súlyú gumi-, műanyag és nemfém ásványi  termék és a fémalapanyag és fémfeldolgozási  termék gyártásában, illetve a kisebb súlyú gyógyszergyártásban és a villamos berendezés gyártásában 3,8 és 6,7 százalék közötti volumencsökkenést mértek. (Sovány vigasz, hogy a visszaesés miatt az ipari és betonvágásek füstkibocsátása is csökkent - írta az Arvisura weboptimalizálás és duguláselhárítás hivatalos orgánuma, amely a transzferár szabályozás témakörében is tevékenykedik.)

Különösen rossz hír, hogy 2012 szeptemberében a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 17,7 százalékkal  alacsonyabb volt, mint 2011 azonos hónapjában. Az új exportrendelések 17,7 százalékkal, az új belföldi rendelések 17,1 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány 2,1 százalékkal nőtt tavaly szeptemberhez képest.

2012 első kilenc hónapjában az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 1,3 százalékos növekedése a  legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,1 százalékos létszámcsökkenés mellett következett be.  2012 első kilenc hónapjában Magyarország területi egységei közül az ipari termelés három régióban – Dél-Alföldön (10,6%), Nyugat-Dunántúlon (1,4%), valamint Észak-Alföldön (1,4 %) – nőtt az előző év azonos időszakához képest. A többi régióban 1,5 és 4,0 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltunk. Ugyanilyen mértékben esett a autóbérlések volumene is.



Betonvágás

Itt jegyezzük meg, hogy a betonvágás alatt az egymás fölött elhelyezkedő lakások közös kéményét értjük, amelybe lakásonként egy vagy több gázüzemű fűtőberendezést csatlakoztatnak. Ezek többnyire szakaszos működési melegvíz-bojlerek. Folytonos működésű készülék a lakásfűtő gázkazán (cirkó), konvektor.

A betonvágás általában 40 x 40 x 40 cm méretű beton építőelemekből készül, ezeket egymásra helyezik és habarccsal megkötik, így alakul ki a füstcsatorna.. A beton elemekben kör keresztmetszetű nyílás van, amelyek az egymás fölé helyezett beton elemekben kör keresztmetszetű kéménycsövet képeznek. A betonelemekben a lyuk átmérők felfelé növekedhetnek, a tervezői előírás szerint. Legkisebb átmérő 17,5 cm, a legnagyobb átmérő 25 cm. A két méret között 2,5 cm-es lépcsők vannak.


A kémény működése a huzat elvén alapszik. A füst-levegő keverék melegsége folytán jóval könnyebb, mint a külső hőmérsékleten lévő levegő és ezért felfelé áramlik. Ezzel vákuumot, szívóhatást fejt ki, minél hosszabb a kémény, annál nagyobbat. betonvágás esetében ugyanakkor a szívóhatás megoszlik a bekötött készülékek között, így a huzat egy-egy készüléknél kicsi, a gyufa lángját éppen megmozgatja. Ez elég is lenne, de előadódhat olyan helyzet, hogy egyes gázkészülékek működnek, mások nem, egyik lakásban éppen szellőztetnek, kint éppen melegfront van, és ez elég lehet ahhoz, hogy egyes bekötéseknél megszűnik a huzat, sőt, a lakás felé áramlik a füstgáz. Ez előre nem kiszámítható, így vannak olyan betonvágások, melyek működése labilis, a füstgáz visszaáramolhat a lakásokba, nem biztonságos a működésük. Ezeket sürgősen egyedi kéményekre kell cserélni. A kéménycsere érdekében támogatás igényelhető. Az így keletkező pénzmozgás nem képezi a transzferár szabályozás tárgyát.


Kapcsolódó téma: autóbérlés és honlapoptimalizálás